Történetek
Pontyhorgászat

Fagyos túra

Rebeka Szabó Magyarország
Rebeka Szabó
18. 12. 2022

Sziasztok!

A mostani blogbejegyzésben egy decemberi horgásztúráról fogok nektek beszámolni!

Minden évben záró horgászatként ellátogatunk csapattársaimmal/ismerőseimmel egy olyan vízre, ahol jó eséllyel a nappali, és az éjszakai mínuszok ellenére is eredményesen tudunk eltölteni pár napot.

Így jutottunk el idén a Hejőkeresztúron található Carp&Carp-ra, ahol már többször voltunk viszont akkor megúsztuk pár hallal az ott töltött pár napot (decemberben).

Kezdjük is az elejétől, - megérkezést követően a korai sötétedés miatt igyekeztünk minél gyorsabban kipakolni, és behúzni a végszerelékeket. Természetesen előtte alaposan feltérképeztük az előttünk található medret, és olyan mélységekbe elhelyezni a végszerelékeket, ahol az gondoljuk, hogy decemberben is táplálkozásra tudjuk bírni a pontyokat.

Az általam meghorgászott helyek 10-12-14m-es mélységek voltak. Törések oldala, illetve teteje, melyeket GPS pontként elmentettem, így volt több lehetőségem is, amennyiben változtatni kellene az alap konstrukción.

Otthon mindent előkészítettem annak érdekében, hogy a lehető legkevesebbet kelljen foglalkoznom a parton, akár az előkék megkötésével, a botok felszerelésével…Így gyakorlatilag minden adott volt ahhoz, hogy 1 órán belül már az első kapást tudjam várni.

Az első kapásra nem kellett sokat várni, ahogy besötétedett meg is érkezett az első jelentkező, egy gyönyörű nyurga vetted fel a D-rigen felkínált 20 mm-es süllyedő és egy 14 mm-es popup kombinációját.

Etetés:

Ilyenkor minimális etetést szoktam alkalmazni, mely pár szem felezett bojlit jelent PVA hálóba töltve, vagy egy kevés gyors oldódású mikropellet szintúgy PVA hálóba helyezve, majd közvetlenül a horogra akasztva, hogy a lehető legpontosabban juttassam az etetésemet a végszerelékem közelébe.

Már az első éjszaka folyamán fejenként négy-öt kapásunk volt, ami nagyon jónak mondható így decemberben, és bizakodva reméltük, hogy ez a többi napra is hasonlóan igaz lesz.

Szerencsére megmaradt az említett kapásszám, minden éjszaka fejenként 3-4-5 kapásunk volt, ami azt igazolta, hogy a helyválasztásunk, illetve a kigondolt „taktika” bevált.

Már korábbi előre jelzésekből láttuk, hogy a 4. napra virradóan nagyon komoly légnyomás visszaesés várható, mely sajnos a kapásszámunk csökkenésével egy járt.

Soha rosszabb decemberi horgásztúrát, remek hangulat, remek társaság, fantasztikus halak.

Mindenkinek ajánlom, hogy decemberben is látogasson ki a vízpartra, mert lehetnek még meglepetések!

 

Görbüljön,

Rebeka

Full article is accessible for registered users only

Full article is accessible for registered users only

Fishsurfing logo
Fishsurfing
The world of fishing
1.1M+
letöltések
Átlagos 
4,7
Ribbon
Ingyen
Támogass minket!

A Fishsurfing az egyetlen egyedi horgászati térképekkel rendelkező horgász applikáció! Még mindig készítünk új térképeket, és fejlesztjük az eddigieket helyi horgászok segítségével világszerte!

Nincsenek hirdetések, nincs fizetett tagság. Nagy segítséget nyújtanának a további fejlesztésekhez nyújtott anyagi támogatások! Köszönjük!

Check circle Nincsenek reklámok
Check circle Nincs fizetett tagság
Check circle Ingyenes egyedi térképek
PayPal logo Arrow right